Lélek- és Családállítás bővebben
A módszer indulópontja, hogy megkeressük, mi okozza az adott egyénnek a problémáját, betegségét, fájdalmait, akadályait, hol borult fel ez a REND, mi a "gond", majd megjavítjuk, RENDBE TESSZÜK, visszaállítjuk, vagy beállítjuk a szeretet áramlását, és beteszünk a lehetőségek tárházába egy mindenkinek ideálisan működő választható ÚJ MINTÁT. Ehhez a morfogenetikus, vagy bővebben, tágabb értelemben, a morfikus mezőt használjuk. Speciális jelenléttel, figyeléssel, átérzéssel, energiaszinten megjelenítjük az egyén életéhez, problémájához tartozó információkat, résztvevőket emberek vagy eszközök segítségével. Csoportos állításon az idegen emberek, mintha színészek lennének, beleérzéssel kimondják, megfogalmazzák a jelenethez, történethez tartozó érzéseket, melynek segítségével kiderül, hogy mi az oka az adott problémának. Ha megvan az ok az adott helyen, időben, az adott szereplőket megvigasztalva kimondjuk az Igazságot és addig dolgozunk, amíg a résztvevők képessé válnak szeretetet érezni egymás iránt. Ezt nevezzük úgy, hogy visszaállítjuk a Szeretet áramlását. Rendbe tesszük a dolgokat.Ennek hatására itt és most okafogyottá válik a probléma! Ezután pedig kimondjuk és megteremtjük, megcsináljuk a várva várt boldogító jövőt, mert amit a Családállítás Mindentudó Mezőjében megvalósítunk, az ismétlődésre hajlamos, így sokkal könnyebben megtörténik a valóságban is. Ugyanez történik eszközökkel is: ebben az esetben az energiát, az érzéseket papírlapok, tárgyak segítik megmutatni.Ugyanúgy lezajlanak a párbeszédes elemek és ebben az esetben is addig dolgozunk, amíg mindenki a helyére kerül és boldoggá válik.
A CSALÁDÁLLÍTÁS TUDOMÁNYOSAN MEGFOGALMAZVA:
Tudományosan megfogalmazva a családállítás egy empirikus rendszerszemléletű, fenomenologikus terápiás módszer. Ha nem a tudományos rész érdekel, görgess lejjebb, ezt ugord át, mert könnyebben érthető szavakkal is leírtam. Empirikus, mert a mindenkori tapasztalatok alapján állít fel elméleteket. Rendszerelméletű, mert a családot, a csoportot, a szervezetet, EGY élő rendszerként figyeli meg, azok saját törvényszerűségeit kutatva. Fenomenologikus, a jelenség előítélet-mentes megismerését és leírását célzó, és az állítások során tapasztalt jelenségek mély átélése és megértése alapján segít a résztvevőknek rendezni életüket, tevékenységeiket, érzelmeiket. Itt szeretném megemlíteni legmélyebb tisztelettel Bert Hellinger-t (a családállítás módszerének szülőatyját), a kvantumfizikát, a realitás elméletet, a pozitív/negatív téridőt, a morfogenetikus és morfikus mezőt, és ehhez hasonló tudományos dolgokat is. Rupert Sheldrake szerint az olyan ismert erőterek mellett, mint a gravitációs vagy az elektromágneses mezők, világunkban úgynevezett morfikus mezők is léteznek. Ezek a hálózatszerűen, láthatatlanul szerveződő struktúrák időtől és tértől függetlenül alakképződési és magatartásmintákat adnak. A morfikus mezők az élőlények és absztrakt létezők univerzális adatbázisának tekinthetők. Egy szűkebb rétegük, a morfogenetikus mezők pedig csak az élő szervezetekre vonatkoznak, melyek genetikailag is kapcsolódnak valamilyen formában egymáshoz, és azok emlékezetét jelenítik meg. Munkánk eredménye ennek felhasználásával tud megvalósulni. A mezőben egyszer megtörtént dolgok ismétlődésre hajlamosak, tehát, ha mi bármit is beteszünk, kimondunk, megcselekszünk, azaz kialakítunk benne - például egy mindenki számára elfogadható, vagy ideális helyzetet - akkor az ismétlődésével új mintát képes kialakítani! Ez az állító feladata. Tehát az egész rendszer azon a megfigyelésen alapul, hogy ha valami megtörtént, akkor idővel újra és újra megismétli önmagát, mígnem formává alakul. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és könnyedén megismételtet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat hívja elő. Bert Hellinger (született: 1925.december 16. elhunyt: 2019.szeptember 19.), bár világszerte elismert pszichoterapeuta volt, kritikusai mégis szemére vetették, hogy nincs elismert pszichoterapeuta diplomája. Az egyházaknak is dilemmát okozott a vele kapcsolatos állásfoglalás, hiszen a papi rendből kilépett, nem tartozik egyházhoz, mégis egész lénye egy különleges, mélységes hitet sugárzott, módszere pedig sokaknak adja meg a testi-lelki gyógyulást, a lelki békét. Hellinger azt állította, ő nem feltalálta, csak felfedezte a módszert. (Ez a nézete engem lenyűgöz, hiszen magam sem tudom mindig megindokolni, honnan tudok dolgokat, egyszerűen, csak érzem, tudom, hiszem a dolgokat.) Ezért a módszer szabadon terjeszthető, nincsenek dogmái, szigorúan kötött szabályai. Szerinte a mezőben bármi megtörténhet, és annak ellenkezője is. A Szeretet Rendjének törvényeit tartotta fontosnak, amelynek alapjai nagyban az őseink tisztelete, ez a mérvadó, vagy azon keresztül mutatkozik meg.
A Szeretet Rendjének törvényei:
1. Odatartozás törvénye
2. A Hely törvénye
3. A Kiegyenlítődés törvénye
Leírok pár állítási téma ötletet:
- Lélekrészek megkeresése, összeszedése, megvigasztalása, beintegrálása (Lélekrész: stressz, trauma hatására lelkünk egy része kimenekül a helyzetből, egy részünk klónozódik, leszakad és önálló életet kezd élni, fel-fel bukkan stresszhelyzetekben) - Minták, ismétlődések, romboló szokások, függőségek okának megtalálása és és letétele. (Hogyan ismerhetjük fel a leszakadt Lélekrészeket? - A leszakadt lélekrész jelentkezik magától. Bekiabál, behisztizik, besír, vagy éppen lefagy, lebénul, tehetetlenné válik vagy épp randalírozik, vagyis nem a helyzetnek megfelelően viselkedik a hozzátartozója, és ez a tünet.)
- Az Ősök nehéz sorsának letétele
- Szerepkörök megjavítása, helyretétele
- Elhunyt szeretteink elengedése, "hazakísértetése"
- Párkapcsolat
Családfelállítás:
- Mindenkit a helyére teszünk érkezési sorrendben a Szeretet rendje szerint
- Meg nem született ikertestvérek és vagy testvérek "hazavezettetése"
- Abortusz, vetélés
- Betegségek, negatív állapotok okának kiderítése
- Előző- és Párhuzamos életek áthallatszódása
- Élet, Halál, Szabadakarat témakör
- Szervezet, Rendszer, Cég, Vállalkozás, Projekt állítás
- Optimális működés az Igaz-Igaz Énünk szerint
- Hivatás, Munka, Pénz
A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány problémát, elakadást, amelyek esetében jó eredmény várható a család- és rendszerállítástól:
Párkapcsolati problémák bizonyos fajtáiban (például ha valakinek többedik párkapcsolata végződik ugyanúgy, a hasonló problémák ismétlődnek).
Gyerekvállalási félelmek, kudarcok esetében. Akkor, ha a gyerekkori hiányok, sérelmek felnőttkorra is megmaradnak, vagy felnőttkorban is tartósan zavart a meglévő szülő-gyerek kapcsolat.
Életviteli gátoltságnál, nehéz élethelyzetek ismétlődésekor, amikor világosan látjuk, hogy mit csinálunk helytelenül, ám mégsem tudunk változtatni rajta.
Érthetetlen nehéz érzelmek (pl. düh) tartós meglétekor.
Függőségek esetében.
Ha családunkban hasonló sorsok ismétlődését fedezzük fel.
Karrier területén történő elakadások esetén.
Ha úgy érezzük, nem vagyunk a saját helyünkön.
Ha úgy érezzük, mintha más cipőjében járnánk, más életét élnénk.
Lehetőség van egyéni családállításra vagy csoportos foglalkozáson részt venni.
Az első állítás előtt az állításkérő Megbízót egyéni konzultációra invitálom.
Ez a konzultáció 3 módszert ölel fel:
- Pszichogenetikai jellemrajzelemzés (Bioritmológia)
- Sorsforgatókönyv
- 7 szimbólum Rajzelemzés
A Hellinger-féle családállítás:
Bert Hellinger felfigyelt arra, hogy testi-lelki bajaink kialakulását nem lehet csak a saját életünk eseményei alapján megérteni. Úgy tűnik, mintha sorsunk elválaszthatatlanul összefonódna a kibővített családunk tagjainak sorsával. Mintha lenne egy közös családi lélek, egy olyan energiamező, amelyben mindenki benne foglaltatik, aki csak a kiterjedt családhoz, az ún. klánhoz tartozik, akár tudunk a létezéséről, akár nem. A tagokból összeállt új egészt Hellinger "családi léleknek", Albrecht Mahr "mindentudó mezőnek" nevezi. A családállítás irodalmában mindkét elnevezéssel találkozhatunk. A tagokból összeállt új egész, mint minden rendszer, több mint részeinek összege, és megvannak a maga működési mechanizmusai. Ebbe a nagy egészbe ágyazódik bele az egyes ember élete, és sokszor oly módon irányítja azt, hogy az illető arról nem is tud.
A családállítás története:
Hellinger a nyolcvanas évek második felében kezdte el a családállítás (szó szerinti fordításban a "családfelállítás") kidolgozását. A pszichoanalízis, a hipnózis, a tranzakció analízis és a családterápia módszereit saját eseteinek alapos tanulmányozásával és megfigyeléseivel ötvözve túllépett a hagyományos nyugati pszichológia megszokott fogalmi keretein és új módszerével rövid időn belül igen látványos sikereket ért el. A kilencvenes években Németországban, 2000-től pedig világszerte futótűzként terjedt el a szisztemikus-fenomenologikus rendszerterápia, közismertebb nevén a Hellinger-féle családállítás, ill. családfelállítás nevű módszer.
Családállítás, szervezetállítás, rendszerállítás:
Közben kiderült, hogy a Hellinger által megfogalmazott törvényszerűségek nemcsak a családokra, hanem más életfontosságú csoportokra, szervezetekre ill. rendszerekre is érvényesek. Ezekben a rendszerekben is ugyanúgy vagy hasonló módon lehet a módszert alkalmazni. A munkahelyi és egyéb szervezetekben, rendszerekben végzett ilyen munka a szervezetállítás nevet kapta. Az "rendszerállítás" név a családállítással vagy a módszer módosított válfajaival történő vizsgálódást jelenti az ember élete szempontjából fontos rendszerekben, mint amilyen a család, ahol az életet kapja, a munkahely, ahol megkeresi az élet fenntartására valót vagy olyan csoportokban és helyzetekben, ahol szembekerül az élet és a halál kérdésével. Ilyen csoportot alkotnak pl. egy baleset részesei, akik közül van, aki életben marad, van, aki megnyomorodik, és van, aki meghal. Hellinger és munkatársainak megfigyelése szerint mindegyik esetben létrejön a jobb híján közös léleknek nevezett rejtett összeköttetés hálózat.
A Hellinger-féle családállítás módszere:
A Hellinger-féle családállítás ennek a mezőnek a megkérdezése. A külföldi és a hazai tapasztalatok szerint a családállítás rendkívül erőteljes, pontos és hatékony. Egyrészt új fényben láttatja az életünket nehezítő bajokat, betegségeket, kudarcokat, másrészt lehetővé teszi, hogy ezeket a terheket sokszor a katarzisig is mélyülő érzelmi átéléssel, mintegy letegyük. Mindez csoportos és egyéni foglalkozás keretében is megtörténhet. A családállítás Hellinger saját és a módszer kidolgozásában aktívan résztvevő, főleg pszichoterapeuta kollégáinak megfigyelésein alapul. Mindezzel szinte egy időben kezdett el foglalkozni az angol biológus és filozófus, Rupert Sheldrake az összetartozó lények, az állatcsoportok tagjai, az állat és gazdája és az összetartozó, egymással kötődésben élő emberek között is létező láthatatlan összeköttetéssel. Az ő elmélete szerint ez egy energiamező, melynek köszönhetően az egyedek, ill. az egyének a távolból is tudnak egymásról. Hogy ez az egymásról való tudás létezik, arról sokunknak van saját tapasztalata. Sheldrake mindezt számos, a nyugati tudomány kritériumainak is megfelelő kísérlettel bizonyította (ő morfogenetikus mezőknek nevezi az összetartozó élőlények közötti láthatatlan hálót). 2003-ban a Wieslochban tartott Első Nemzetközi Családállítás és Rendszerállítás Konferencián Hellinger és Sheldrake egyetértettek abban, hogy ugyanazzal a jelenséggel dolgoznak.
A Hellinger-féle családállítás alapköve:
A családi lélekben uralkodó törvények Hellinger megfigyelései szerint: a családi lélekben, ill. mezőben szigorú törvények uralkodnak, melyek ha megsérülnek, generációkon keresztül negatív hatással vannak a család tagjaira. Hellinger a "szeretet rendjeinek" nevezi őket, mi a magyarban a "törvények" szót találtuk a megfelelő kifejezésnek.
Odatartozás törvénye:
Eszerint a közösség - család, klán, cég, klub, tánccsoport, iskola, munkahely, bármilyen egység, amely létezőkből, élőkből, emberekből összeállt - minden tagját a rendszerhez tartozóként, odatartozó egyénként kell kezelni, tisztelni; tértől, időtől és jelenléttől függetlenül.
Akkor is a rendszernek tagja valaki, ha már "papíron nincs szerződésben", évek teltek el, vagy az is, ha már nem él az illető! Ha valaha hozzátett (vagy elvett) bármit is életvitelszerűen a család működéséhez, életéhez, vagy az életükbe bármilyen módon, látványosan beleavatkozott, akkor Ő a szervezet, család, klán tagja lesz.
CSALÁD szempontjából: Mindenkinek joga van a klánhoz tartoznia, aki vér szerint csatlakozott hozzá. Azért klánnak nevezzük inkább, mert a vér szerinti rokonokon kívül (családtagok, házastársak, párkapcsolatok) a véráldozat útján a családtagokhoz kötődő emberek (háborúban, balesetben, bűntényben a családtagokkal együtt érintett személyek) is ide tartoznak a családállítások tanulsága szerint.
A Hellinger-féle családállítás első törvénye szerint a kiterjesztett család (a klán) minden egyes tagjának egyenlő joga van ahhoz, hogy a többiek a családhoz tartozónak ismerjék el. Ez a jog sokszor sérül: van, hogy valakit ténylegesen kitagadnak, mert mondjuk a család morális értékeinek nem megfelelő dolgot követett el. Olyan is van, hogy azért próbálnak meg elfelejteni valakit, mert nagyon fáj az emléke. Így próbálhatják meg pl. kiszorítani egy korán meghalt kisgyerek emlékét a családi köztudatból, úgy tenni, mintha soha nem is létezett volna. A gyerek energetikai lenyomata ott van a mezőben, csak a viselkedés szintjén van űr a helyén. Különös jelenség az elveszett ikerpár esete: az újabb vizsgálatok szerint átlagosan minden 8-10-edik terhesség ikerterhességnek indul, ám az egyik iker egy pontnál nem fejlődik tovább. Nyomtalanul felszívódik, vagy egy csomó marad belőle a placentában. Az is lehet, hogy a megszületett gyerekben egy ciszta tartalmazza az elveszett ikertestvér embrionális szöveteit. Még ha nem is tudnak az elveszett ikerről, megszületett párja lelkében és sejtjeiben ott van a lenyomata, és akár egy életen át tudattalanul keresheti őt. Az odatartozás jogát tagadjuk meg akkor is, ha azt mondjuk, hogy valakink szívinfarktusban halt meg, holott öngyilkos lett. Ezzel az illető sorsát tagadjuk ki - az ember és a sorsa pedig a családállítás rendszerében elválaszthatatlan egymástól.
A Hely törvénye:
Mindenkinek pontos helye van a családban egyszerűen érkezési sorrendben.
Tapasztalataink szerint a megfogant gyermekek közül nagyon sok fontos lenyomatot hagy a család lelkében és hiányt maga után akkor is, ha csak rövid ideig volt jelen a családban (pl. elvetélt vagy elhajtották). Sőt egyre több alkalommal találkozhatunk együtt elindult lelkekkel is, akik meg sem fogantak, csak együtt indultak! Az érkezési sorrend egyfajta természetes hierarchiát is jelent és a szeretet áramlására is hatással van: a szülő ad, a gyerek elfogad, a nagyobb testvér odafigyel a kisebbre. Ez a rangsor csak a párkapcsolatokban és házasságokban nem érvényes, mivel ott jó esetben két felnőtt, érett, önálló személy lép egyenrangú kapcsolatra. A rájuk vonatkozó törvényszerűség: A nő követi a férfit, a férfi szolgálja a nőt.
A családban és egy rendszerben mindenkinek megvan a saját helye, felelőssége, szerepe, tisztsége, funkciója. Fizikailag és lélek szinten tudat alatt mindenki tisztában van azzal, hogy hol helyezkedik el a hierarchiában, milyen jogai és kötelezettségei vannak, mi a nyilvánvaló szerepe, kiért és mennyi felelősséggel tartozik. Tartozik-e egyáltalán...
A Hellinger-féle családállítás elvei szerint ebben a rendszerben minden egyes családtagnak megvan a maga helye (vesd össze a puzzle/kirakós játékkal: csak akkor jó a kirakott kép, ha mindegyik darabkája megvan, és mindegyik a saját helyén van) és csak a saját helyén élhet jól. Az ember a szülőjétől kapja az életet. Ezért számára mindig a szülő a Nagy, ő maga pedig a Kicsi. Amennyiben a gyerek a szülővel egy szinten lévőnek éli meg magát, (pl. aktívan beleavatkozik a szülők párkapcsolatába, pártot fog és tanácsot ad), vagy a szülőjénél is nagyobbnak éli meg magát (pl.: megadom neked apám, amit annak idején nem kaptál meg a nagyszüleimtől), akkor élményszinten egy vagy két generációs létrafokkal feljebb ugrik a saját helyénél. Így nem tudja a saját életét élni, gyökértelenné és stresszessé válik. Élményeiből hiányzik a gyerek-lét, amit majd nagy valószínűséggel a párkapcsolatában fog megpróbálni pótolni.
Rend van vízszintes irányban is:
Az azonos generációs létrafokon állók között van első, második, harmadik, sokadik aszerint, hogy ki hányadikként érkezett a családi rendszerbe. Van első, második, sokadik gyerek, és van első, második, sokadik fontos kapcsolat az ember felnőtt életében. Ha elveszik valakitől az őt megillető helyet, akkor azt a rendszer mintegy "jóváteszi".
A Kiegyenlítődés törvénye:
Amikor valakivel jogtalanul bánnak, akkor a rendszer lelkiismerete megbosszulja azt, vigaszt, gyógyírt állít elő a jogtalanságban sérült félnek és megbosszulja a jogtalanságot elkövetővel szemben. Ez a törvény nagyon sokszor jár együtt a többi törvénnyel.
Minden közösségnek, családnak megvan a saját "rendszer lelkiismerete" és az igazságtalanságot igyekszik felszínre hozni, kiegyenlíteni és rendezni az adok-kapok, fogat-fogért témakörét, és/vagy a hiányok, hiányzók űrjének bepótlását rendezni!
Hellinger zseniális meglátása szerint a családi, ill. rendszerlélekben egy teljesen igazságtalan és tudattalan csoport-lelkiismeret működik: ha a tagok közül valakivel valami életbevágóan rossz történik, akkor másvalaki, rendszerint egy később született elkezd ugyanúgy élni, érezni és viselkedni, mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ebben a másvalakiben tehát olyan érzések, érzelmek keletkeznek, mintha őt közösítették volna ki, mintha ő vesztette volna el korán a szüleit, a szerelmét, a gyerekét, mintha őt érte volna az a sorscsapás.